4 év elteltével...

Ma 2014. augusztus 16-a van. Hajnali fél 3.

Augusztus 6-án hihetetlen dolog történt velem a vonaton.
 Aznap reggel elhunyt Bajor Imre, neves filmművész. A hírt persze honnan máshonnan, a facebookról tudtam meg. Eszembe jutott az, ahogy a vikingek temetnek. És a szertartásuk is. Fenséges, ahogy a halottaktól búcsúznak. A 13. harcosban van erről egy szösszenet, ezt kerestem a google-ben, amikor rábukkantam a saját, 2008-as blogomra. Erre. Mert már megkerestem egyszer. És leírtam ebbe a blogba évekkel ezelőtt. Azt dobta ki találatként.
Döbbenetes volt olvasnom saját, fiatalabb önmagamat. A poénokat, melyeken most is elmosolyodtam, és a komoly dolgokat, amelyek híven tükrözték az akkori lelki helyzetemet. Hogy mennyire nagyon egyedül éreztem magam. Hogy nem bíztam és nem bízhattam senkiben. Hogy mennyire szerettem akkori páromat (Gyermekded szerelemmel ugyan, de tiszta szívből. Erre persze most jöttem rá 5 évvel később.). És hogy mennyire hasonlítok még mindig arra a kétségbeesett kislányra, akit még én sem szerettem igazán.
Hibát követtem el ezzel. Eldöntöttem, hogy szeretni fogom Dudit akkor is, ha hibázik és akkor is, ha éppen hisztis, vagy fáradt, vagy trehány, vagy csak többet eszik, mint szabadna. 

És talán nem véletlen, hogy megtaláltam ezt a blogot, így, a 'szünet' után 4 évvel. Szóval írni fogom. Megint. A butaságokat. A nyálas dolgokat. A hisztiket. A mély gondolatokat. Az életemet. 1-2 régi és még több új szereplővel, akik a 4 év alatt a szívemhez nőttek. Vagy nem. Úgyis kiderül...

akkor tényleg megtenném

"Tudva, hogy csak pár percem van hátra, szemedbe mondanám, hogy "szeretlek“ és boldogan nem venném tudomásul, hogy Te ezt tudod..."

by: Dudláj

hallatlan...

Tudom, ezer éve írtam, és megint annyi fog eltelni, mire lesz egy kis szusszanásnyi időm, hogy a gondolataimhoz jussak.
Bár ezen a héten volt szerencsém hozzájuk bőven, mivel begyulladt mindkét fülem és semmit sem hallottam, csak a gondolatokat...Hozzá kell tennem még azt is, hogy most sem hallok túl sokat...talán ezért is jutott eszembe a kis naplóm...
Elég veszélyes dolog, hogyha valaki egy hétig folyamatosan önmagával van összezárva. Nem tud kommunikálni másokkal csak olyan elcseszett módon, hogy szájról olvas. Semmit nem tudsz megbeszélni senkivel, felületes az egész. Az nem jó, főleg nem nekem, aki viszont imád beszélgetni. Pokol volt ez a hét. Fájt is nagyon a fülem, a gondolataim meg egy pillanatra sem hagytak nekem nyugtot. Mégis nagyon egyedül voltam.
Egyik pillanatban még ki akarok rohanni a világból (ami azt jelenti, hogy Magyarországról), mennék Londonba Encsihez. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy akkor rendben menne minden, nem fájna semmi, nem lenne baj, mert vigyáznánk egymásra. A következő pillanatban meg már azon kesergek, hogy akkor el kell mennem...nem tudom, hogy mi köt ide...illetve de...néha úgy érzem, hogy nem bírom már...ezen a héten elég sokszor volt "néha".
Egyszerűen nem jó és kész. Borzalmas dolog, hogy nem tudod, hogy kire számíthatsz vagy kire nem. Mikor léped át azt a határt, amikor már ciki kérned. Életemben két embertől kértem szorongás nélkül bármikor bármit, mert tudtam, hogy soha nem gondolják majd azt rólam, hogy ki akarom használni őket. Összekötött velük a feltétlen szeretet. Ebből mára egy ember maradt, aki tőlem nagyon messze él, és félek, hogy soha többé nem jön haza Magyarországra.
Nem bírom elviselni a béklyókat, amikor megmondják, hogy mit csinálj, mit gondolj, mit érezz, hogyan vedd a levegőt...ezért élek egyedül...na jó, ez nem teljesen igaz, de részben ezért, és élvezem, komolyan, nagyon élvezem, hogy senki nem dirigál, hogy van saját kis zugom, ahol elbújhatok, és van hova hívnom a barátaimat, akik nagyon sokat segítenek nekem.
De néha nem jó...amikor beteg vagy és nem tudsz annyi időre felkelni, hogy készíts magadnak valami kaját, amikor annyira rossz, hogy fájdalmat jelent lehajolnod a kiskutyádhoz, hogy megsimogasd, pedig egész nap erre vár. Szinte fizikailag vagyok képtelen kimondani azt, hogy "segíts". 25 éves leszek. 18 és fél éves koromban döntöttem el, hogy magamon kell segítenem, mert senki sem fog. Mindenki csak ígérget, de nem látom az eredményét. Aztán egy darabig volt támaszom, majd az sem lett. A tanulság, hogy egyedül kell boldogulnom, csak az olyan nehéz. Hisztizni nagyon sokszor könnyebb. Mert sokszor nem kéne nagyobb segítség, csak valakinek sírni, vagy csak annyi, hogy megsimogassák az arcodat és rád mosolyogjanak, vagy hogy ne 5 nap után tűnjön fel, hogy valahol NEM VAGY OTT.
Szóval olyan sokszor sok az élet...és olyan sokszor kevés. nem tudom, hogy mit kezdjek vele, repül ki a kezemből, mintha költeném, mint a pénzemet. Máskor annyi tervem van, hogy ahhoz legalább 300 évet kéne élnem. Tékozlok, de lehet, hogy feleslegesen tartogatok éveket...sok mindent szeretnék...de komolyan, most elegem van a taposómalomból, amiben élek...
Ezek a gondolatok nagyon mélyen vannak. Egy éve még egyáltalán nem találkoztam velük. Aztán egyszer csak beköszöntek. Nagyon ritkán jöttek. Aztán megint visszajöttek. Félelmetes, de most egész héten nálam vendégeskedtek. nem tudom kidobni őket, mert bennem laknak, nem tudom elnyomni őket, mert csak őket hallom ezen a héten, semmi mást. Talán jövő héten már jobb lesz...Lesz megint egy mosolygós Dudika. Ebben az évben a kettőszázharmincötödik. Aki majd mindig mosolyog meg nevet, beszélget, őrül, masszíroz, kedves... és pótolható.
Így végigolvasva rossz, hogy ez nem egy jól megírt regény kis részlete, hanem a valóság.
Még rosszabb, hogy ismerem a lányt, akiről szól...


by: Dudláj

Párbeszéd...na melyik a nő...? :D

> - Mi az isten van ebben a rohadt nagy táskában, Barbara?
> - Strandfelszerelés.
> - Strandfelszerelés? A strandon én leszerelni szoktam. Hozok egy
törülközőt,
> meg egy újságot, és kész.
> - Hidd el, csak az van benne, ami feltétlenül szükséges.
> - Igen? Akkor mitől tizenöt kiló?
> - Ne rinyálj már mindig, Kari!
> - Oké. Akkor vidd te.
> - Te vagy a férfi.
> - És? Hol van az leírva, hogy nőket nem lehet felmálházni?
> - Lovagi szabály.
> - Az erényöv is.
> - Udvariasság.
> - Az apák napja is, mégse ünnepelted meg.
> - Nem is vagy apa!
> - Ki tudhatja azt manapság biztosra?
> - Na, ebből elég... Hová telepedjünk le?
> - Az árnyékba.
> - Ott nem ér a nap.
> - Pont azért hívják ezen a néven.
> - Napozni akarok.
> - Akkor kifekszel a napra, amíg sercegni nem kezd a... a francba!
> - A mi?! Na, mondd csak ki! A zsírom!
> - Ez csak egy szófordulat.
> - Valóban? Szóval kövér vagyok?
> - Nem. Remekül nézel ki.
> - Akkor miért beszélsz a zsíromról?
> - Egy kur... egy nyavalyás szót sem mondtam a zsírodról. Annyit mertem
csak
> megjegyezni, hogy ha napozni akarsz, feküdj ki a napra egyedül.
> - Hogyisne! Te meg majd egyedül stírölöd a nőket.
> - Milyen nőket? Nincs itt egy normális nő se az egész strandon.
> - De gyorsan felmérted!
> - Mit?
> - A nőket. Csak most jöttünk, és máris megnézted mindet.
> - Dehogy néztem meg mindet. Az amúgy is fizikai képtelenség volna.
> Annyit bátorkodtam csak mondani, hogy nincs egy normális nő se az
> egész strandon - rajtad kívül!
> - Most bezzeg smúzolsz.
> - Barbara!
> - Igen?
> - Hová tegyem le akkor végül is a székhelyünket?
> - Ide. A napra.
> - Oké. Meg fog főni az a bogyóagyam, de sebaj! Láttad a Szaffit?
> - A rajzfilmet?
> - Azt.
> - Láttam. És?
> - Kéne majd nekem egy olyan szelep a fejemre, mint az ezredesnek volt.
> - Nem oda kéne neked szelep, Kari.
> - Meg se kérdezem, hova...
> - Most meg mit csinálsz?
> - Hogyhogy mit? Leterítem a plédet.
> - Ezt a régi rongyot?
> - Hát... elég csehszlovák egy darab, de hát mindenki ezt használja.
> - Mi nem! Ez már nem menő.
> - Asszem én megyek. Vár engem édesanyám nokedlivel...
> - Itt maradsz. Ezt terítsd le.
> - Mi ez?
> - Bambuszgyékény.
> - Mitől kék?
> - Laoszi lápibambusz, amit eredeti indigóba áztattak.
> - Ezt ki mondta?
> - Az eladó.
> - Aha. Tud valamit a pasas. Mindezt mennyiért?
> - Hatért.
> - Mondom, hogy tud a pasas. Sima tintás szalmát ennyiért eladni...
> - Miért gondolod, hogy mindenki csal?
> - Tapasztalat. Édesanyám plédje olcsóbb volt. Ráadásul ez a lápiszar
> még keskeny is.
> - Majd fekszel itt mellettem a fűben.
> - Te meg a lápi laoszi bambuszgyékényen?
> - Aha.
> - Mégiscsak lerakom én azt a plédet.
> - Ide ugyan nem.
> - Nem is. Az árnyékba.
> - Itt maradsz. Na, feküdj te a gyékényre, lásd, kivel van dolgod, én
> meg lefekszem a törölközőmre.
> - Erre, amelyiken Brad Pitt van?
> - Erre. Vagy inkább te fekszel Bradre?
> - Dehogy! Félnék, hogy esetleg alattam felébred Pitt.
> - Add ide a fürdőruhámat.
> - Melyiket?
> - A pinket.
> - Az melyik? A rózsaszín?
> - Az pink.
> - Mindegy... Tessék... Itt van egy zöld is.
> - Az pisztácia.
> - Csak egy bugyi.
> - A színe pisztácia.
> - A pisztácia nem szín, hanem mag.
> - Mit értesz te ehhez?
> - És ez a kék?
> - Türkiz.
> - Feladom.
> - Ideje. Takarj el, míg felveszem.
> - Tessék...
> - Jól áll?
> - Jól. Remekül.
> - Akkor most add ide a szalmakalapomat.
> - Tessék.
> - Kérem a napszemüvegem is.
> - Nesze.
> - Megkaphatnám a sarum?
> - Hát hogyne.
> - Ideadnád a nyakpárnámat?
> - Ide.
> - Jaj, dobd már ide a müzliszeletemet is!
> - Parancsolj.
> - Még a Cosmóval is megdobhatnál.
> - Íme.
> - És kérem a kézkrémet is.
> - Tessék... Esetleg most már ideadnád az újságomat?
> - Nem. Most kentem be a kezem. Vedd ki magad.
> - Kösz. Rád aztán lehet számítani.
> - Mivel kencés a kezem, add ide azt is. Az a kis tégely az orrhámosítóm.
> - Elég vészesen hangzik.
> - Bekennéd az orrom?
> - Minek? Jeget akarsz törni vele? Nem mehetnénk inkább fürdeni végre?
> - Fürdeni?
> - Strandon vagyunk, Barbi.
> - A bícsen vagyunk, ne legyél már olyan alpári.
> - Nem, kincsem, én bizony strandon vagyok, és a délelőttöt sem
> beer-shoppingolással töltöttem, hanem elmentem sört venni.
> - Akkor most bekened az orrom, vagy nem?
> - Dehogynem... Mellesleg most már úgy érzem magam, mint valami háziinas.
> - Nehezedre esik?
> - Nem, csak...
> - Na, akkor kend be szépen a hátam...
> - Kenem...
> - ... a lábam...
> - Kenem...
> - ... a karom...
> - Kenem... A hasad is?
> - Igen...
> - A melled?
> - Nem!
> - Gondoltam. Na, most te kenj be engem.
> - Oké.
> - Most miért teszed el azt a naptejet?
> - Mert drága. Van ott egy másik flakon, add azt! Neked ez az olcsó is
> jó lesz.
> - Mert ez miből van? Szürkemarha trágyából, hogy olyan olcsó?
> - Ne hisztizz! A férfiak bőre igénytelen, arra ez is jó lesz.
> - Kösz...
> - Fordulhatsz.
> - Jó. És most így is maradok a hátamon, és elolvasom az újságomat.
> Nincs több kívánság. Kezdd meg a napozás végrehajtását.
> - Kari!
> - Ühüm?
> - Nézd meg azt a nőt!
> - Jól hallottam?
> - Nézd csak meg! Nézed?
> - Nézem.
> - Na, pont ilyen melleket akarok.
> - Akkor menj, és vedd el tőle.
> - Ne viccelj! Ez nekem fontos!
> - Na, speciel ez nekem is fontos.
> - És?
> - Hülye vagy. Jó a melled. Olvasok. Egyébként a lápi laoszi gyékényed
töri a
> lapockámat, és érzem, ahogy a szürkemarha trágyád belecsorog a réseibe
> a hátamról, ahogy izzadok.
> - Te izzadsz?!
> - Most mondd! Így hűtöm magam.
> - Undorító.
> - Miért, te mit csinálsz? Kilógatod a nyelved?
> - Olyan vagy!... Nézd csak meg azt a nőt is!
> - Nézem. Jobb a melled.
> - Jobb?
> - És a bal is.
> - De kisebb a feneke, mint nekem?
> - Hm... Egy kicsit talán, de... Nem! Nem, nem, nem, nem, nem!!! Jobban
> megnézve, azt kell mondanom, hogy a te feneked sokkal kisebb! És
formásabb,
> izmosabb, feszesebb is...
> - Azt mondtad először, hogy az övé kisebb!
> - Oké, Barbi, most mondd meg nekem őszintén: udvarias választ akarsz,
vagy
> őszintét?
> - Őszintét.
> - Kisebb a segge, mint a tiéd.
> - Olyan udvariatlan vagy!
> - Ezért kérdeztem, hogy milyen választ kérsz.
> - Megsértettél.
> - Akkor olvasok.
> - Kari!
> - Hm?
> - Van narancsbőröm?
> - Nem hiszem. Csak almát pakoltál, meg egy zöldpaprikát...
> - Úgy értem, a combomon van-e narancsbőr?
> - Hacsak rá nem köpte valaki, nincs.
> - Édi vagy!
> - Akkor menjünk a vízbe.
> - Elkenődik a make-upom.
> - Hogy én mé' kapom ki mindig az ilyen nőket!
> - Mit mondtál?
> - Hogy minek sminkelsz a strandra...
> - Beachre.
> - Oda. És ha már sminkelsz, akkor ezek szerint nem is akarsz fürdeni?
> - Nem hát! Napozni jöttem, meg amúgy is itt van mindenki, aki számít.
> - És én miért kellek ehhez a nézzük-egymást-mert-az-rohadt-trendi
dologhoz?
> - Csak nem jövök ki egyedül! Na, add csak ide a pisztácia tangámat!
> - Minek?
> - Fel akarom venni.
> - De semmi baja a másiknak.
> - Nem is azért. Csak a pink már sokat volt rajtam.
> - Sokat? Egy órája jöttünk.
> - Nem azért vettem három fürdőruhát, hogy ne hordjam!
> - Te itt sminkes divatbemutatót csinálsz?
> - Ne legyél ilyen sarkos. Nézd csak, azt a nőt máris eszi a sárga
irigység,
> hogy milyen jó volt a kis pinkem, és most a pisztácia is csuda trendi.
> - És ez neked jó?
> - Hogy irigy?
> - Aha.
> - Jó.
> - Hát nekem sosem állt fel attól, hogy márkásabb a teniszütőm, mint a
> srácoké.
> - Nem érted te ezt!
> - Hát nem, de...
> - Kari, leégett a hasad. Csúnyán.
> - A szentségit! Pedig te kented le!
> - Igen... Ja, mert nem jó flakont adtál.
> - Miért, mi ez?
> - Bőrradír.
> - Minek hozol bőrradírt a strandra?
> - Mindenhová viszek. De jó is, hogy itt van, mert most egyszerűen csak
itt
> megfogom, és szépen egyben az egészet le tudom húzni...
> - Áááááá!... A felhámmal együtt! Normális vagy?! Leégeted a hasam a
> bőrradíroddal, utána letéped a leégett bőrömmel együtt.
> - Fujj, de gusztustalan!
> - Mi? A hasam?
> - Nem. A letépett bőrradír. Egyben maradt, mint egy állatbőr. Tele van
> szőrrel.
> - Majd csinálok bele egy frankó kis csikóbőrös kulacsot. Ó, anyám, de
fáj!
> - Milyen vörös a hasad! Minek jössz ki a napra, ha nem bírod?
> - Hogy minek?!... Állj! Barbi!
> - Na?
> - A hátam is bőrradírral kented le?
> - Igen. Miért?
> - Nézd már meg!
> - Jaj ne!
> - Leégett?
> - Nem! Feltépted a laoszi lápi bambuszgyékényről a festést! Az összes
indigó
> ott van a hátadon!
> - Szedd le!
> - Tépem!
> - Aaaargh!
> - Ajaj.
> - Mi van?
> - Az indigó beivódott a hátadba.
> - Kék vagyok?
> - Kék. Mint az ég. Most meg hová mégy?
> - A vízbe. Most egy ideig kékítőt oldok az ég vizében!!!

Tündérnyalóka

"Szorított a ruhám, levettem.
Szorított a ház, kimentem.
Szorított az ország, leléptem.
Szorított a földi légkör, széttéptem.
Szorított az univerzum, onnan repülök…
…és hopp, most egy sámlin ülök…

Nem tagadom,
itt jó nagyon!

(Csak egy picit idegesít,
hogy most épp a bőröm szorít…)"

(Sarlós Erzsébet)

Labirintus

...Hát itt vagyok. Városokat és sivatagokat, idegeneket és rokonokat, ellenségeket és barátokat hagytam magam mögött. A labirintus itt tornyosul előttem, betölti az egész látómezőm. A bejárat egyszerre ijeszt és hívogat. Kezemben egy fonál vége vagy éppen egy bikaölő pallos. Döntenem kell, ha belépek, akkor végig kell csinálnom. Elszámolni valóm van! Ő ott van bent, és most nem menekülhet előlem tovább! Egészen biztos vagyok benne, hogy ott bent megtalálom, amit egész életemben kerestem: a Választ minden kérdésemre...

Látom minden ősömet...

"Íme, ott látom atyámat anyámat, nővéreimet és fivéreimet. Látom minden ősömet az idők kezdetéig. Hívnak engemet, hogy foglaljam el helyem mellettük, hogy kövessem őket a Walhallába hol a hősök örökké élnek."

"Mindenért, amit gondoltunk vagy nem gondoltunk, tettünk, vagy nem tettünk. Vagy tennünk kellett volna. Bocsáss meg nekünk, Uram."

"- Az anyám egy tiszta nő volt, nagy, nemesi családból. És én legalább tudom, hogy ki volt az apám, te, disznózabáló szukafattya."

"Csak egy arab indul csatába egy kutya hátán."