Ma 2014. augusztus 16-a van. Hajnali fél 3.
Augusztus 6-án hihetetlen dolog történt velem a vonaton.
Aznap reggel elhunyt Bajor Imre, neves filmművész. A hírt persze honnan máshonnan, a facebookról tudtam meg. Eszembe jutott az, ahogy a vikingek temetnek. És a szertartásuk is. Fenséges, ahogy a halottaktól búcsúznak. A 13. harcosban van erről egy szösszenet, ezt kerestem a google-ben, amikor rábukkantam a saját, 2008-as blogomra. Erre. Mert már megkerestem egyszer. És leírtam ebbe a blogba évekkel ezelőtt. Azt dobta ki találatként.
Döbbenetes volt olvasnom saját, fiatalabb önmagamat. A poénokat, melyeken most is elmosolyodtam, és a komoly dolgokat, amelyek híven tükrözték az akkori lelki helyzetemet. Hogy mennyire nagyon egyedül éreztem magam. Hogy nem bíztam és nem bízhattam senkiben. Hogy mennyire szerettem akkori páromat (Gyermekded szerelemmel ugyan, de tiszta szívből. Erre persze most jöttem rá 5 évvel később.). És hogy mennyire hasonlítok még mindig arra a kétségbeesett kislányra, akit még én sem szerettem igazán.
Hibát követtem el ezzel. Eldöntöttem, hogy szeretni fogom Dudit akkor is, ha hibázik és akkor is, ha éppen hisztis, vagy fáradt, vagy trehány, vagy csak többet eszik, mint szabadna.
És talán nem véletlen, hogy megtaláltam ezt a blogot, így, a 'szünet' után 4 évvel. Szóval írni fogom. Megint. A butaságokat. A nyálas dolgokat. A hisztiket. A mély gondolatokat. Az életemet. 1-2 régi és még több új szereplővel, akik a 4 év alatt a szívemhez nőttek. Vagy nem. Úgyis kiderül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése